Nagy skalpot gyűjtött be az ifjúsági csapat.

Mély talajú pályán, nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a jó erőkből álló, 2. helyet elfoglaló Kőszeg csapatához látogattunk. Ennek megfelelően, nagy erőbedobással kezdett mindkét csapat. A 20.percben egy szép támadás végén Károlyi Kevint csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, a büntetőt Sály Gábor magabiztosan értékesítette. Próbálkozott a vendéglátó, de szervezetten, fegyelmezetten játszottunk. A széleket megbontva…

Serdülő csapatunk győzelmi szériában.

U14-es csapatunk ezúttal körmendi rangadóra a Kék sünik csapatához látogatott. Lelkes játékkal a meccset végighajtva hoztuk el a három pontot. Sajnálom hogy a kidolgozott helyzetek mindegyikét nem sikerült gólra váltanunk, de az egy nullás győzelmet is örvendetes eredménykén nyugtázhattuk a lefújást követően. Meggyőző labdabirtoklással, lendületes támadásvezetésekkel bírtunk, a meccset jó kapusteljesítmény és a második félidő…