A hetedik fordulóban Vépre látogatott U-14 csapatunk. A tabellán elfoglalt helyezések alapján nekünk állt a mérkőzés, és a múltkori győzelem a Kék Sünik ULC ellen nagy önbizalmat adott a játékosoknak.
Összeállítás: Hajnal Márk-Pivonka Barnabás-Al Hadad Ahmed-Andorka Szabolcs-Nagy Gábor-Lóránt Dorián-Tóth Gergő-Gáspár Richárd-Tóth Domonkos- kezdő csapattal álltunk fel, és már a középkezdésből 12. másodperc után egy szép támadásból vezetést is szereztünk Tóth Domonkos révén. Majd ezután a baloldalon ahol folyamatosan veszélyes támadásokat vezettünk, a 16. percben Pivonka Barnabás 2:0-ra növelte előnyünket. Nagyon sok helyzetünk volt továbbra is, de rendre kihagytuk, majd a 20. percben Andorka Szabolcs 3:0 állította be az 1. félidő eredményét. Szünetben elmondtam a játékosoknak, hogy nem vagyok elégedett, mert ezt nem engedheti meg egy csapat hogy ennyi helyzetet, gól nélkül fejezzen be. A második félidőre kértem, hogy nagyobb nyomást helyezzünk a Vép csapatára mert most tudunk gólarányt javítani. Aztán két cserét is alkalmaztam Molnár Eriket, és Szijjártó Botit küldtem a pályára, ennek hatására meg is élénkült a játékunk. 44. percben Tóth Domonkos 4:0 alakította az eredményt. Aztán következett a 46. perc ahol egy szép támadás révén Molnár Erik 5:0 módosította az állást. 51. perc Tóth Domonkos 6:0, majd 54. perc Tóth Domonkos 7:0 zárta le a mérkőzést! Aminek nagyon örültem hogy Tóth Domonkos hosszú kihagyás után kezdőként lépett pályára és 4 góljával a csapat legeredményesebb játékosa lett! Viszont a csapat felé volt egy kis hiányérzetem mert a végjátékban folyamatosan rossz döntéseket hoztunk, és akár ez a mérkőzés a duplájával is végződhetett volna! Ami viszont pozitív volt hogy, az utolsó két mérkőzésen nem kaptunk gólt! Gratulálok a csapatnak és készülünk a Nádasd elleni hazai mérkőzésünkre November 2-án ami szintén fontos számomra! Hajrá Körmend!- Vörös István edző értékelte a látottakat.
Körmendi FC – Nádasd KSK bajnoki mérkőzés a vendégcsapat kérésének eleget téve későbbi időpontban kerül lejátszásra.-szerk.