Bozsik Torna Szombathely
U-9: Erre a fesztiválra sajnos kevesen érkeztünk, mindössze 3 fő volt, aki tudta vállalni a játék. A kévés létszámnak több oka is volt: betegségek, valamint sok terhelés (focitornák) is volt a fesztivált megelőző, illetve követő napon, napokon. Természetesen megértettem ezt a helyzetet és el is fogadtam. A jelen lévő gyerekek előtt, viszont „le a kalappal”, mert őket idegen csapatba osztották be és nagyszerűen szerepeltek, valamit ki is emelkedtek. Köszönöm nekik a részvételt és, hogy képviselték a Körmendi FC csapatát.
U-7: A legkisebbek, mint mindig most is szép számmal érkeztek a fesztiválra. A létszámra való tekintettel ezen a fesztiválon is két csapatra kellett oszolnunk. Az egyik csapattal én mentem végig, a másik csapattal megkértem az ottani szülőket, hogy legyenek szívesek a fiúkra figyelni, amit innen is köszönök. Azokról a fiúkról, akikkel én mentem mérkőzésről-mérkőzésre, csak jót tudok mondani, hiszen a lejátszott 4 mérkőzésből az összesen dominálni tudtak és emellett még remek összjátékokat is láttam, ami nagyon nagy örömet okozott számomra. Látom vissza az edzésen gyakorolt dolgokat, ami szintén bizakodásra ad okot ennél a korosztálynál. Elmondások alapján a másik csapat is hasonlóképpen jó teljesítményt nyújtott a fesztiválon, így nekik is ját a gratuláció. – Bita Patrik értékelte csapatai teljesítményét.
Körmendi FC U14 – Sárvár FC 5:0
Hajnal –Pivonka (Szijártó) – Andorka (Al Hadad) – Nagy- Benkő (Virág )- Lóránt – Tóth (Szabó) –Gáspár – Tóth
Verőfényes, fülledt időben hazai pályán a Sárvár együttese ellen játszottuk az idény utolsó bajnokiját. Nagy lendülettel indítottuk a mérkőzést és alakítottuk ki mezőfölényünket. Mindenki bizonyítani és nyerni akart, szépen lezárva az idényt. Minden rendelkezésre álló cserejátékos lehetőséget kapott a feljátszó U13-as korcsoportból is. Az eredmény, az 5:0-ás hazai győzelem imponáló, de a második félidőben ebből csak egyet rúgtunk. Gáspár Ricsike lendületes játékával vitte a prímet, négy látványos gólt szerzett. Emellett elfutásaival, beadásaival próbálta kiszolgálni társait. A védelem általában jól zárt, az ellenfél egy-két elfutását követő helyzetbe kerülését sikerült semlegesíteni. Hálóőrünk, Márk a tőle már megszokott magabiztossággal őrizte a kaput.
Elismerés minden pályára lépőnek, az edzéseket folytatjuk. Hajrá fiúk! Hajrá Körmend! – értékelt Kevy Albert edző
Söpte-Gencsapáti SE –Körmendi FC U16 (2:5) 3:7
Hajnal (Kocsis)- Spaits (Kártyás)- MIKICS- Takács- JOÓ –ZANCSICS – Németh (Csapó) – Magyar – Zimits – Papp (Pál)
Kiváló talajú, rendezett körülmények között került megrendezésre az U16-os bajnoki mérkőzés. A vendégcsapat próbált nyomást helyezni a vendéglátókra már a mérkőzés elején. Ennek meg is lett az eredménye már az 5. percben vezetést szerezett a csapat, majd jött a válasz nagyon gyorsan. Szerencsére nem esett össze a gárdát és Joó Gergő egy egyéni megvillanással válaszolni tudott.(1:2) Egy öngól hazai részről és Zimits Gergő találataival eldőlni látszott a találkozó az első félidőben. A második etapban labda járatásával szélességében és mélységben nem, de a passzok minőségével akadtak problémák a piros-fekete alakulatnál. A hazai csapat egyre bátrabban és kezdeményezőbben léptek fel, amelynek meg is lett az eredménye. Sok technikai hiba jellemezte a második félidőt és bizony sok zavart okoztak a hazai támadok. Zimits Gergő, Mikics Bálint a második félidőben egyszer –egyszer zörgette meg a vendéghálót.
Stipkovics Imre edző: A gólokat tekintve elégedett lehetek, de a játék bizonyos fázisaiban nem tudtuk megvalósítani azokat a dolgokat, amire készültünk. Labdaveszítések után a visszatámadások nem sikerültek úgy ahogy azt szerettük volna.
Táplán SE – Körmendi FC U19 (3:6)
Lakosi- Jóna-Németh N. (Vininger)- Sály (László) – Belső – Tompa – NagyL. (Nagy M) – Szemes-Károlyi- Holecz – Németh B
Kapusaink hiányában ismételten Lakosi Marcinak kellett a kapuban állni. A mérkőzés elején nem találtuk a ritmust, nagyon sok volt a technikai hiba, és ezt a hazaiak ki is használták, egy előreívelésnél bizonytalankodtak a védőink és így megszerezték a vezetést. A bekapott gól kicsit felébresztett bennünket és Sály Gábor találatával sikerült egyenlítenünk. De sajnos megint jött egy védelmi baki és ismét a hazaiaknál volt az előny. Szünetben gyorsabb és pontosabb játékot kértem a fiúktól. Jól kezdtük a második félidőt, Nagy Marci nagyszerűen ment el a szélen, beadására Károlyi Kevin jól érkezett 2:2. Továbbra is támadásban maradtunk és ebben az időszakban jól is játszottunk, a cserék is jól szálltak be. Megérdemelt 6:3 – as győzelmet arattunk! –értékelt Vaspöri Zoltán edző