BOZSIK FESZTIVÁL U7
Gorza Norbert edző: Minden szülő büszke lehet a gyermekére. 2 csapattal indultunk a fesztiválon, mindkét csapatban gólra törően, egymásért és a csapatért küzdve, kellemesen megizzadt minden kis focista. Mind a 8 játékosunk szerzett gólokat. Bár ebben a korosztályban ez mellékes, kiemelném, hogy nem egyszer nagyarányú győzelmeket arattunk. Persze, mindig van hova fejlődni és fogunk is, de ez elsőre minden várakozásomat felülmúlta. Összegezve: nagyot küzdve, olykor látványos gólokat szerezve, hatalmas élményben volt részünk.
BOZSIK FESZTIVÁL U9
Biró István edző: Megvolt az 1.Bozsik Fesztiválunk! A kezdeti nehézkes indulás, teljes káosszá alakult, de miután úrrá lettünk a dolgokon,csak saját magunkkal kellett foglalkozni. Még az út elején vagyunk. Minden gyermektől mást és mást várok el, ezért is vagyok, hihetetlenül büszke minden kis palántára. Amit gyakorlunk,amit kérek folyamatosan azt próbáljuk visszaadni mérkőzéseken. A három fiatalabb gyermek teljes mértékben felnőtt a feladathoz. Nagyon jó volt látni a pályaszélén őket. Mindenki megérdemli az oklevelet és az elismerést! A szülők külön elismerést érdemelnek!!! Köszönöm a támogatásukat és megyünk a megkezdett úton tovább! Niminek pedig gyors gyógyulást kívánunk!
Vép VSE – Körmendi FC U14 1:8
Körmendi FC: Walter- Paál-Száraz (Tóth M. )-Csorna(Tóth)-Benkő(Tőke)-Urbán(Fenyvesi)-Virág-Zsigmond-Molnár.
Kevy Alber edző: U14- es csapatunk ezúttal október 4- én Vépen vívta ki a győzelmet. Két kulcsjátékosunk betegség, sérülés miatti távolléte sem gátolta a csapatot a jól szervezett, egymást kisegítő, stabil játék megvalósításában. Kellő taktikai fegyelemmel, látványos támadásépítéssel, türelmesen alakítottunk ki mezőnyfölényt, s építettük fel támadásainkat. Az első félidőben ez két rúgott és egy kapott gólra volt elég, de a második félidőben beindult a henger és szebbnél szebb támadásaink is egyre többször végződtek góllal, így állt be az 1:8- as végeredmény. Több játékos a félidei instrukciók alapján nagyszerűen tudott változatosságot, lendületet vinni játékába, ennek külön örülök. Ez a gólok termelésében is megmutatkozott. A cserepadról is mindenki nagyszerűen szállt be a játékba. Bravó fiúk, így tovább!
Táplán SE-Rum KSC – Körmendi FC U16 1:7 (1:1)
Körmendi FC: Bolfán Bence, Sidó-Tahin Buda, Lóránt Dorián, AL Hadad Ahmed, Pivonka Barnabás, Nagy Gábor, Tóth Gergő, Gáspár Richárd, Andorka Szabolcs, Gombás Szabolcs, Molnár Erik.
Csere: Horváth Kevin, Csorna Richárd
Gólszerzők: Gáspár Richárd 4, Molnár Erik 3.
Az első félidőben rengeteg gólhelyzetet kidolgozó és ki is hagyó Körmendi FC, a második félidőben jobban összpontosított, így győzelme teljesen megérdemelt.
Vaspöri Zoltán: Kicsit meg kellett szidnom a srácokat, a múlt heti „kicsit” öncélú játék miatt, amivel értékes pontokat vesztettünk. Most teljesen más felfogásban játszottunk, és még ha ellenfelünk meg is szerezte a vezetést egy helyezkedési hiba után, érződött a játékosokon, hogy ezen a mérkőzésen, csak mi győzhetünk. Sokat mozogtunk, jól járattuk a labdát és sokszor tudtunk a hazai védelem mögé kerülni. Ami most negatívum volt, az a helyzetkihasználás. Szinte végig egykapuztunk, de az adódó lehetőségeket sorra elpuskáztuk. Aztán a második félidőben szerzett korai találatunk, megnyugtatta a csapatot, és helyenként szép támadásokat vezetve, nagyarányú győzelmet arattunk a lelkes Táplán-Rum csapata felett. Gratulálok a csapatnak!
Körmendi FC – Vép VSE U19 1:5
Megérdemelt vendégsiker született a hétvégi fordulóban.
Körmendi FC : Mikos –Vörös – MIKICS- Lóránt- Spaits( Papp) -Németh N.-Takács- Nagy( Jóna)- Károlyi-Magyar –Soós
Gólszerzők: Magyar
Az előző szezon bajnokcsapata az idei évben sem muzsikál rosszul, hiszen a bajnokságban előkelően áll a rutinos csapat. A mérkőzés egészét tekintve a hazai csapatnak voltak jó periódusai, de a mezőnyben a sok taktikai faultot kiharcoló, agresszív vendégcsapat játékának nem találta a fiatal körmendi csapat az ellenszerét.
Stipkovics Imre edző: A mérkőzés elejétől fogva dominált a vépi csapat, nem meglepő módon korosztályos különbségek is szembetűnőek voltak a két csapat között. Fiatal játékosaim megdolgoztak és megküzdöttek minden párharcért, minden szabad labdáért, és kapura lövésért. A kellemetlen stílusú, agresszív, de célravezető játékkal szemben tehetetlenek voltunk a mai napon. Gratulálok a Vépieknek!