U11 Bozsik Torna Szombathely
Második Tornánkra érkeztünk az Illés Akadémiára. A létszámmal nagyon elégedettek lehettünk, hiszen a legtöbb játékossal mi képviseltük Egyesületünket az összes csapat közül. Az első mérkőzéstől kezdve érezhető volt a csapaton egyfajta fáradtság, amely a sok iskolai elfoglaltság fényében teljesen érhető. A srácok ezt figyelmen kívül hagyva játszottak és tettek meg minden tőlük telhetőt. Felfrissülve várjuk a következő Tornát! – László Dániel edző
Vas Megyei U13 Bajnokság Körmendi Csoport
2022.10.03.hétfőn Vasváron folytattuk az U-13 Bozsik bajnokság mérkőzéseit. 13 játékossal tudtunk elutazni, ami nagyon jó létszámnak számít, 1 játékosunk nem tudott velünk utazni, 1 játékosunk pedig hosszabb időre kidőlt mivel a Csákánydoroszló ellen megvívott bajnoki mérkőzésen megsérült. Ezúton is szeretnék Szijártó Botond játékosunknak mielőbbi felépülést és várunk vissza a csapatba!
Körmendi FC-Egyházasrádóc SE 2:0
Gólszerző: Urbán Ábris 2
Az első 15 percben rengeteg hibával, és kapkodó játék jellemezte a csapatot.Sajnos megzavart bennünk, hogy az ellenfél létszámhiányosan állt fel. A 16 percben sikerült megtörni őket, ahol megszereztük a vezetést, majd ezután is masszívan állták a sarat,és próbáltak mindent levédekezni,majd az utolsó percben Urbán Ábris megszerezte 2. és egyben győztes találatunkat!
Körmendi FC-Rum 4:0
Gólszerzők: Velekei Péter 3 és Benkő Noel.
A csapat a második meccsén már próbálta azt megvalósítani, amit kértem. A legjobb húzásunk bejött, hogy Velekei Petit a bal oldalról áttettük a jobb oldalra mivel, ő tipikus jobb lábas. A védekezésünk rendben volt, viszont a helyzetkihasználásunkon van mit javítani!
Vasvár-Körmendi FC 3:1
Gólszerző:Benkő Noel.
Tudtuk, hogy Vasvár az a csapat, akik ismét fejtörést okoznak nekünk, állandó riválisaink közé tartoznak. Nagyon akarták a srácok a győzelmet, és a mérkőzés is úgy indult, hogy letámadtuk ellenfelünket, ami nagyon meglepte a Vasvár csapatát,majd a 4 percben meg is szereztük a vezetést. Majd kiegyenlített játék folyt, de a 12. percben egyenlíteni tudott a Vasvár. Aztán egy védelmi hiba után a vezetést is megszerezték a 18. percben. Majd egy kicsit próbáltunk nyomást gyakorolni rájuk de nagyon jól védekeztek. A 18. percben ismét gólra váltották helyzetüket, amiből 3:1 módosították a mérkőzés állását. Az utolsó 3 percben 2 hatalmas nagy helyzetünk adódott, de sajnos, nem sikerült egyiket sem gólra váltani, így maradt az eredmény! Összességében elégedett voltam a srácokkal, sajnos most lépéshátrányba kerültünk a tabellán a Vasvár csapata ellen, de még lesz 2. forduló ahol javíthatunk! Vörös István edző
VASVÁR VSE- KÖRMENDI FC U14 0:5
Körmendi FC U14: Nagy(Walter)- Benkő (Tőke)-Al Hadad (Velekei)-Nagy -Paál -Zsigmond-Gombás-Urbán (Virág)-Mosolits (Molnár)
U14-es csapatunk 2022. október 05-én Vasvárra látogatott a bajnoki forduló következő állomásán. Mérkőzésről-mérkőzésre haladtunk előre, nem adtuk fel.
Kevy Albert edző:
Eddig mindig csak egy kis hajszálnyi hiányzott, hogy a labdakihozatalra és a szervezett támadójátékra épülő játékrendszerünk több eleme összeérjen és labdavesztés után is egymást segítve tudjunk építkezni. No és persze a helyzetkihasználások eredményessége is feltegye a pontot a tetszetős támadások végére. Fegyelmezett, a taktikai utasításokat maximálisan betartó játékkal ez ma nagyon szépre sikerült! Már az első 10 percben sikerült két gólt szereznünk, ezt az előnyt az első félidő végéig szervezett játékkal meg is tartottuk. A második félidőben egyre magabiztosabb védőmunkával, stabilan építettük szélességi és mélységi labdajáratással újra és újra támadásainkat. Szélről belőtt labdáink folyamatos veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. A második félidőben a sok próbálkozásból három újabb gól született, így állt be a 0:5-ös végeredmény.. Kivétel nélkül mindenki jól teljesített, s igazi élvezetes játékkal vette ki a részét a mérkőzésből. A ma debütáló Szabolcs és a cserejátékosok előtt is le a kalappal!
Hajrá fiúk! Hajrá Körmend
VÉP KSK- KÖRMENDI FC U16 ( 0:9) 0:21
Körmendi FC U 16: Hajnal – Vörös (Tóth G.)- Takács –Lóránt- Németh – Kártyás (Spaits) – László (Tóth D.) –Szijjártó Áron – Soós– Magyar – Szijjártó Ábel
Edző: Stipkovics Imre
A mérkőzés első pillanattól mezőnyben nagy akarattal és önbizalommal játszó vendégcsapat, ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott.
Stipkovics Imre edző: –
KÖRMENDI FC U19 -Celldömölki VSE 1:1
Küzdelmes, hajtós mérkőzésen igazságos pontosztozkodás.
Körmendi FC U19: Joó Gergő, Jóna Zalán, Tompa Márk, Németh Noel, László Barnabás, Zimits Gergő, Károlyi Kevin, Szemes Bence, Holecz Márk, Sály Gábor, Nagy Levente.
Cserék: Nagy Marcell, Károlyi Kevin helyett, Horkay Rajmund, Zimits Gergő helyett, Németh Noel Bence, Sály Gábor helyett.
Gólszerző: Németh Noel
Vaspöri Zoltán edző:
A szintén a tabella elején tartózkodó, jó erőkből álló Celldömölk csapatát fogadtuk. Jól előkészített, ám a sok csapadék miatt nagyon csúszós, felázott, sáros talajú edzőpályával is meg kellett küzdeni a csapatoknak. A várakozásoknak megfelelően, már a találkozó első pár percében kiderült, hogy nagyon jó teljesítményre lesz szükségünk, ha ismételten meg akarjuk szerezni a három pontot. Rá kellett arra jönnünk, hogy nekünk is harcosabban bele kell mennünk a párharcokba, hiszen ellenfelünk fizikailag egy remekül felkészített, összeszedett csapat és amit ki is használnak. Próbálkoztunk becsülettel, de nagyon sok hibával játszottunk. Aztán a 29. percben egy szögletrúgást követően még hátrányba is kerültünk. A félidő végén, egy pontrúgás után Németh Noel találatával sikerült az egyenlítés. A második félidő elején Németh Noel került óriási helyzetbe, de sajnos nem sikerült gólt szereznünk. A vendégek hosszú indításait jól sikerült hatástalanítani, Jóna Zalán, Szemes Bence, Holecz Márk is jól játszott. Sajnos középpályán és a támadó szekcióban nem volt olyan kimagasló teljesítmény, ami a mi javunkra döntötte volna el a mérkőzést, így maradt az igazságosnak mondható döntetlen.
JÁNOSHÁZA VSE – KÖRMENDI FC U19 1:5
Csak a győzelemnek lehet örülni, a mutatott játéknak kevésbé, a sok játékosát nélkülöző Jánosháza ellen.
Kitűnő idő, nagyon jól előkészített pálya fogadta az elhalasztott, így hétköznap megrendezett mérkőzésen a csapatokat Jánosházán. Jól kezdtük a mérkőzést, egy szép akciót, pontos lövéssel fejezett be Zimits Gergő, 0:1. Sajnos ezután egy sérülést követően már a 12. percben le kellett cserélni. Hiányzott belőlünk a frissesség, ötletesség. Lassan, körülményesen szövögettük a támadásokat. A félidő végén Sály Gabi büntetőből növelte az előnyünket. Hozzáállásbeli problémák is voltak sajnos, aminek lesznek következményei! Nagyon nagy probléma, ha valaki az egyéni érdekeket a csapat fölé helyezi!… Második félidőben is folytattuk dekoncentrált játékunkat, aminek eredménye egy hazai gól volt. Szerencsére azonban voltak olyanok a csapatban, akik ennek hatására összekapták magukat. A végére kirajzolódott a két csapat közötti reális különbség. Végeredmény 1:5.