Már lassan megszokottá válik a megyei futballban, hogy évente új csapatot kell építeni. Most sem alakult ez másként. Öt játékos távozott az I. osztályú labdarúgó-bajnokságban érintett Körmendi FC-től és hét új játékost sikerült igazolni.
Berning Adrián Ausztriából tér haza, ő egy rutinos belsővédő, aki a legmagasabb szinten tanulta és űzte ezt a játékot utánpótlás korában, nagy erősítése lesz a csapatnak mind a rutinjával, mind a profizmusával. Molnár László Egyházasrádócról költözik képletesen Körmendre, ő nemcsak a rádóc csapat motorja, hanem szíve és esze is volt hosszú időn át. Óriási alázattal van e sport iránt ami a legnagyobb kincs ezekben az időkben, nagy erősítés számunkra. Vilics Bence szintén rádócról jön, vérbeli magas, fizikális belsővédő, aki nem ismer elveszített labdát, és magasságban is fejlődünk vele, ami évek óta probléma volt. Balogh Adrián is rádócról igazolt hozzánk, ő egy mindenhájjal megkent támadó, aki mindig gondot okozhat a védőknek, ha a sérülések nem hátráltatják talán Sipos nyomdokaiba léphet. Nagy Zsombor a szombathelyi Illés Akadémiáról érkezik hozzánk, szintén támadó, fiatal kora ellenére óriási ígéret, még csak 17 éves múlt, úgy gondolom egy ugródeszka lehet számára a magasabb osztály előtt, nádasdi lakos, így mondhatni helyi focista- kezdte részletezni lapunknak az idei játékos keringőt Kurucz Ádám, vezetőedző.
Új szezon, új csapat
Berbás Benjamin volt körmendi nevelés hosszú idő után tér vissza Ausztriából, ahol hatalmas rutinra tett szert, agilis, és nagyon akarnok középpályás, nem ismer lehetetlent, nagy küzdő, nagy segítség lehet a csapat számára. Sály Dávid a megyei II. bajnokának a Körmend VSE csapatának hálóőre volt, aki úgy döntött, megpróbálja egy osztállyal feljebb. Róla a körmendi tréner elmondta: sokszor bizonyította, hogy akár magasabb osztályban is megállná a helyét, most jött el az ideje, nagyon bízom benne. – Úgy gondolom ez a hét játékos a meglévő kerettel együtt, ami húsz főt alkot, egy kifejezetten jó és egységes csapat lesz, ami ritka manapság. Túl vagyunk már számos edzésen, és két edzőmeccsen és elmondható, hogy olyan a hangulat, és miliő a pályán és az edzésen, ami talán az első évemben volt. Mindenki tudja mi a dolga, miért van itt, és mit szeretne elérni. Mindezt a pályán is megmutatják a fiúk, érezhető a kohézió és a tisztelet egymás valamint a sport iránt- húzta alá Kurucz Ádám, aki rámutatott: ennél nincs fontosabb, ha ezek megvannak, akkor az eredmények is jönni fognak.
A vezetőség a realitás talaján maradva a nyolcba kerülést tűzte ki célul, az edző is úgy vélekedik, hogy most nem a holdat kell megcélozni, elég csak közelebbi eredményeket kitűzni, és lépésről lépésre haladni. Zárásként annyit megígért, ez nem lesz olyan mint tavaly és ellenük újra nem szívesen fog játszani senki.
Az idáig lejátszott edzőmeccseken magabiztos és nagy arányú győzelmeket aratott a Körmendi FC, ami nagyon biztató. A megyei I. osztályú Andráshida ellen 7:2 arányban nyertek hazai pályán, a Vasvár ellen pedig idegenben 4:0 arányban győzedelmeskedtek. Jövő héten Négy Város Labdarúgó Torna lesz Lentiben, ahol egyértelműen a tavaly elnyert kupa megtartása a csapat célja.
43 alkalommal került megrendezésre a 4 Városok Tornája. A nagy tradíciókkal bíró, alapvetőlen a felkészülés elősegítését szolgáló, és kapcsolatépítésre létrehozott focitorna első mérkőzést a bajnoki rivális Celldömölk ellen játszottuk. Az idei szezont egy bő 20 fős kerettel kezdtük meg, ezért az sem okozott nagy gondot, hogy az alapcsapatból 5 játékos hiányzott. A mérkőzés első 20-25 percét a Celli csapat uralta, és egy szép kontra végén meg is szerezte a vezetést. Ezt követően aztán kiállítás sorsára jutott a csapatunk belsővédője Vilics Bence aki, a kontrából kilépő Németh Józseffel szemben utolsó emberként szabálytalankodott. A jogos kiállítás után Németh könyörtelenül értékesítette a szabadrúgást. 10 emberrel aztán kicsit éledezni kezdtünk és szép támadásokat vezettünk. A foci szabálya, hogy kihagyott helyzeteket rendre bünteti az élet, egy szép egyéni akció végén már 3:0 -ra vezetett a Celli csapat. A fordulás után aztán magasabb fokozatra kapcsolt a csapat, és 30 perc után előbb egy gyönyörű támadás végén László kitűnő beadására Karvalics mintaszerűen érkezett és kegyetlen erővel bombázott a léc alá. Majd nem sokkal később Döntés állt a labda mögé egy szabadrúgásnál. A pontrúgás pikantériája az volt, hogy szinte szöglet pozícióból a 16-os vonaláról kellett elvégeznie azt. Döntést ez nem nagyon zavarta és elemi erővel a felső sarokba rúgta a labdát, meghazudtolva a fizikát, és elcsendesítve a Celli tábort. Egyértelműen visszajöttünk a meccsbe. De ahogy lenni szokott, és amiért lassan 3 évtizede a megyei futball meghatározó alakja Németh Józsi egy kontra végén, hanyag módon lőtte ki a hosszú alsót ezzel gyakorlatilag eldöntve a mérkőzést. A meccs végére Sipos beadását Balogh Adrián a lécre bólintott. De ennek nem volt már jelentősége. A mérkőzést teljesen megérdemelt módon a Celldömölk nyerte, de nem játszottunk alárendelt szerepet, és biztató lehet a bajnokságban, főleg annak tudatában, hogy még 5 játékos csatlakozik a kerethez, és reméljük ott 90 percet játszhatunk azonos létszámban. A kisdöntőt a megyei 3. osztályból frissen feljutott Barcs ellen játszottuk, akik nem ijedtek meg a mérkőzéstől, és rengeteg fiatal játékossal a soraiban tisztességesen helytálltak. A meccs elején gyorsan 2 gólos előnyre tettünk szert, de a fáradtság miatt lezárni nem tudtuk a meccset. Ellenben a Barcsi csapatból a egy még csak 15 éves játékos egy megítélt szabadrúgás mögé állt, és úgy rúgta a hálóba a labdát, hogy azt a nagyok is megirigyelhették volna. A mérkőzésen mindkét csapaton látszott a fáradtság, végül 3:1 arányban győztünk így megszerezve a 3. helyet. A döntőt 11-es párbaj után a Celldömölk nyerte.
Összességében úgy gondolom, remek két napot zártunk és az eredményektől függetlenül, jó mérkőzéseket játszottunk, ami a felkészülési programba tökéletesen beleillett. A legfontosabb pedig talán az, hogy egy csapatépítési program is volt ez a két nap, ami az új csapatot kicsit közelebb hozta. És véleményem szerint ez a legfontosabb, mert amely csapat, igazi csapatként tud helytállni az a nehéz időkben is sikeres lesz.