2022. január első félétől edzésbe állt felnőtt csapatunk az edzés terhelés mellett már edzőmérkőzéssel is hangolódik a csapat a tavaszi rajtra.
Körmendi FC – Vasvár VSE 1:0 (0:0)
Megkezdte a felkészülését a csapat, amely ennek keretén belül első edző meccsét játszotta kedden Vasvár ellen. A mérkőzés nagy nehézséget okozott mindkét csapat számára, a sok beteg miatt. Így viszonylag tartalékosan, és sok fiatal játékossal állt fel mindkét csapat. A mérkőzés ennek ellenére megszolgálta azt a célját amiért találkoztak a csapatok. Kurucz Ádám 2 frissen érkezett játékost próbált ki élesben.
Karvalics Barnabás az Andráshida csapatától csatlakozott hozzánk, egy igazi vérbeli támadó, akin látszott is így elsőre, hogy Sipossal sok gondot okozhatnak az ellenfél védőinek, statisztikái alapján jópár gól várható tőle. Visszatért a csapathoz Osvald Milán, aki a Szlovén Hodos csapatától érkezett. Egy igazi klasszikus középpályás aki megalkuvást nem tűrően robotol az egész meccs során, többször bizonyította már, hogy mennyire hasznos és sokoldalú játékos, egy igazi csapat ember.
A mérkőzés az előszezonhoz képest óriási iramban kezdődött, amely iramot főleg a Vasvár diktált, magasra feltolt egészpályás letámadásával. A védelem azonban, még így sok hiányzóval is de állta a helyét, és anulálta az ellenfél próbálkozásait. Az első 10-15 perc után szépen lassan átvettük az irányítást, és rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, sajnos a befejezéssel akadtak gondok. De első edzőmeccs lévén, nem kétségbeejtő. Sőt pozitívum, hogy legalább 5-8 gólhelyzetet alakítottunk ki az első félidőben. A második játékrészben már látszott mindkét csapaton a felkészülés nyomai, és a fizikális fáradtság. De hasonlóan az első félidőhöz a Vasvári 1-2 próbálkozásra, mi számos helyzetet dolgoztunk ki, amiből egyet sikerült gólra váltani, ami később a végeredményt is jelentette.
Összességében pozitív szájízzel hagytuk el a pályát, és a 2 új játékos meggyőző teljesítményt nyújtott. Bár az ilyen felkészülési mérkőzésen nem az eredmény a fontos, de végül sikerült megnyerni a meccset, ami egy követendő út kell hogy legyen a bajnokság során.
Kurucz Ádám vezetőedző:
Az ilyen edzőmeccseken nyilván nem az eredmény az elsődleges, hanem a meccs terhelés, a különböző játékformák gyakorlása, az új játékosok beépítése, megfigyelése, mindemellett azért boldog vagyok, hogy végül sikerült nyernünk, hiszen kell az önbizalom a csapatnak. Hozzá kell tenni ennek ellenére, hogy mindkét csapat csapni valóan használta ki a helyzeteit és akár lehetett volna a meccs 10-6 is az eredmény, de ez betudható idény eleji formának is.
Abszolút pozitívum mindkét új igazolás, Karvalics Barni személyében egy mozgékony, nagyon agilis, gyors és roppant veszélyes támadót sikerült megszerezni. Úgy gondolom nagyban előre tudunk lépni az ő megszerzésével a támadásvariációk, támadásépítés tekintetében. Osvald Milán nagy visszatérő, aki még azt a vonalat, azt a mentalitást képviseli amit én is, és amit látni szeretnék. Egy roppant agilis, és megalkuvást nem tűrő játékot játszik, ami sok esetben hiányzott a csapatból a nehéz pillanatokban. Véleményem szerint személyében nem csak egy kitűnő középpályást de egy igazi karaktert, egy csapat embert, és egy vezéregyéniséget is sikerült igazolni. E két játékoson kívül, még egy játékost kívánunk igazolni amellett, hogy jelenleg nincs távozó a csapattól. Úgy gondolom, hogy 2-3 játékossal megerősítve a csapatot, nagyot tudunk előre lépni a bajnokságban.
A mérkőzésen olyan támadás variációkat, játékfelépítéseket, mentalitást láttam ami nagyon kevés volt a szezon során, remélem mindkét új játékos érkezésével új lendületet kapunk és elérjük a céljainkat.
A felkészülésben ismét segítségemre van Péter Zsolt aki az erőnléti edzéseket vezényli, valamint Szocsics Karolin aki a rehabilitációt, és a regenerációt segíti szaktudásával. A srácok keményen dolgoznak, és bár rengeteg nehézség is sújt minket, gondolok itt a folyamatos koronavírusos betegségekre, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy a Körmendi FC oda kerüljön a tabellán ahol a megérdemelt helye van. Rengeteg kritikát kaptam én, és a csapat a szurkolóktól, amit meghallgattam, és elraktuk, és mondhatom bátran, hogy még motiváltabbak, még éhesebbek vagyunk a sikerre, és arra, hogy bizonyítsunk a közönségünknek.