Kék Sünik ULC rendezésben a Körmendi Városi Sportcsarnokban lépett pályára a Körmendi FC U16-os gárdája. Csapatunk január második hetében kezdte a felkészülését a bajnoki rajtra ,de kizárólag csak műfüvespályán volt lehetősége az edzések lebonyolítására, teremben nem készülhettek a srácok. Amolyan fekete-lóként éreztünk a körmendi futsal tornára. Remek kezdéssel előbb a házigazda Kék Sünik csapatát sikerült legyőzni, majd az Őriszentpéter és a kiváló erőkből álló Kőszegi futsalcsapatot is sikerült magunk mögé utasítani. A négy között a döntőbe jutásért,- bár sokáig vezettünk- folytatott küzdelemben alul maradt csapatunk. A harmadik helyért a Boldog Batthyány László Katolikus Általános Iskolával (Kölcsey Általános Iskola) mérkőztünk meg. A rendes játékidőben nem született gól, így a büntetőrúgásokra került a sor, amelyet a csapatunk sikeresen abszolvált.
Stipkovics Imre edző értékelt- A torna abszolút szolgálta a felkészülésünket,annak ellenére, hogy nem volt lehetőségünk teremben történő edzésekre, kiváló eredményt értek el játékosaim. Köszönjük a meghívást!
Körmendi FC U16- Lurkó UFC 7:0
(gólszerzők: Magyar 2, Németh N.2, Soós 1, Papp 1,Zimits 1,)
A vendégcsapat fiatalabb korosztállyal (2008) érkezett a felkészülési mérkőzésre. A hideg, szeles időjárás ellenére, mindkét csapat megpróbálta kihozni a legtöbbet a mérkőzésből és alkalmazkodni a viszontagságos időjáráshoz.
Stipkovics Imre edző értékelte röviden a látottakat-
Örültünk a lehetőségnek, hogy a bajnoki rajt előtt sikerült edzőpartnert találni. A két csapat között a korosztálynak megfelelő fizikális különbség látszódott, ennek ellenére a vendégcsapat bátran lépett fel, és nem illetődtek meg a játékosaik. Mérkőzés különböző periódusaiban azt gondolom, hogy az edzésen gyakorolt játékok és feladatokat tudták hasznosítani játékosaim, a talajállapota nem volt ideális, de jól és gyorsan alkalmazkodtunk. Egységesek voltunk, és szép akciókat vezettünk.
Sok sikert kívánunk a Lurkó UFC 2008-as csapatának a bajnokságban.