KÖRMENDI FC U16- Söpte- Gencsapáti U-16 (1:0) 2:0
Körmendi FC U 16: Somogyi (Hajnal)- JOÓ – HORVÁTH – MIKICS – Kártyás (Spaits) – Németh – Magyar – Soós (Papp)(Hegedüs) – ZIMITS –Vörös (Csapó)- LÁSZLÓ
Edző: Stipkovics Imre
Az U16-os csapat bajnokságban mutatott eddigi játékára jellemző volt a labdatartás. Nem volt ez másként a mostani mérkőzésen sem, hiszen csapatunk kezdeményezően és mezőnyfölényben futballozott. Labda megjáratásával nem, de annak sebességével akadtak gondok. A vendégcsapat nem nagyon törte magát, hogy támadásokat építsen, inkább a védekezéssel volt elfoglalva. A 6. percben Zimits Gergő szerzett vezetés, aki higgadtan passzolt a kapuba. (1:0) Az első játékrészben több próbálkozása volt a piros-fekete gárdának, de rendre mindig volt egy játékos, – vagy a kapus- , aki megakadályozta a sikeres befejezést. A második félidőben a vendégegyüttes egy kissé feljebb tolta a védekezését, és a megpróbálták megzavarni a hazai csapat védelmét felívelt labdákkal. A hazai kapu nem igazán forgott veszélyben. Az 51. percben László Csaba növelte a piros-feketék előnyét egy pimasz cselt bemutatva küldte el a védőjét és az addig kiválóan védő kapus mellett biztosította be csapata számára a győzelmet.(2:0)
Stipkovics Imre edző értékelte a csapatát:
Gratulálok a csapatomnak, nem volt könnyű meccs, kicsit fásultan ráérősen játszottunk, egy szervezetten védekező, sportszerű csapat ellen.