Enyhe februári időben, 18-án edzőmérkőzésen fogadtuk U13-14-es korosztályunkkal a Haladás együttesét. A 3X25 perces megmérettetés kiegyenlített párharcot hozott. A mérkőzés első harmadában egymás felmérése mellett már látszott, hogy stabil védelmünk áttörése nem lesz egyszerű feladat a vendégcsapat számára. Támadásépítéseiket csak a második játékrészben koronázta siker. Közben számos alkalommal szép kombinatív játékkal mi is eljutottunk az ellenfél kapujáig, azonban kiváló kapusuk szinte mindent hárítani tudott. Az egyenlítés a hajrá pillanatai hozták meg számunkra Szíjártó Botond jóvoltából. A kaput eltaláló lövések számát tekintve jól teljesítettünk, jobb helyzetkihasználással ez az eredmény pozitív előjelű is lehetett volna!
Minden játékos kapott lehetőséget, mindenkinek gratulálunk a játékához.
Nagyobb koncentráltsággal és taktikai fegyelemmel több hiba kiszűrésére lett volna lehetőség. Levontuk a tanulságokat, edzünk tovább és egyre jobb fizikai és mentális állapotban, egyre inkább igazi csapatként várjuk a folytatást!
Hajrá Körmend, hajrá fiúk!
Kevy Albert edző (U14)