Szezon utolsó Bozsik rendezvényén is jól teljesítettek a legkisebbek.
U9: Ezen a hétvégén már szép számmal vettünk részt ezen a fesztivál hétvégén, ami szám szerint 8 fő volt. A nagyobb létszámnak köszönhetően a csapatot a szervezők két részre osztották, így szülői segítséget kértem az egyik csapat kíséréséhez, amit köszönök. Az általam kísért csapat kicsit álmosan kezdte a tornát, de aztán folyamatosan kezdtek jönni a jó teljesítmények és a gólok. A torna végére már egész szépen sikerült a passzok kivitelezése és a labda nélküli mozgások.
U7: Ebben a korosztályban már megszokott magas létszámmal vettünk részt a fesztiválon, ami 8 fő volt itt is. Szokás szerint itt is a megszokott módon kettévált a csapat és így játszottuk végig a tornát. Többször mérkőztünk ezen a tornán a Lurkó Fc csapataival, akik fölé több alkalommal is sikerült kerekedni. szép összjátékokat és gólokat láttam viszont a védekezésben még van hova fejlődni ebben a korosztályban, de ezen dolgozni fogunk.
Összességében: Elégedett vagyok mindkét korosztály egész tavaszban nyújtott teljesítményével. Látom a fejlődést a játékosokon, ami nagyon pozitív dolog, remélem a jövőben ez a lendület nem törik meg és csak nagyobb lesz. Gratulálok minden játékosnak! –értékelt Bita Patrik edző
A felsőházi rájátszás 3-4-5 fordulójában Körmenden, Celldömölkön, és az Illés Akadémián szerepelt az U-13 csapatunk. Folyamatos problémákkal küzdöttünk az egész tavasz folyamán, betegségek, sérülések, és olyan is volt, aki csak nem jött el. A 3. fordulóban 3 vereség mellett egy döntetlent tudtunk összehozni, Körmenden ahol 2 csere játékossal tudtunk felállni. Sajnos a 4. fordulóban annyi hiányzóm volt, hogy el sem tudtunk indulni Celldömölkre, pontosan 9 fő hiányzott különböző okok miatt ! Majd Szombathelyen az Illés Akadémián is 9 fővel utaztam el, ahol szintén 8 játékos nem tudott velünk utazni. Itt meg kell dicsérnem a srácokat mert bár meccset nem nyertünk 4 vereség volt a mérleg, de az utolsó Szentgotthárd elleni mérkőzésen úgy kaptunk ki 3:2 hogy már 1 játékossal kevesebben voltunk a pályán, sérülés miatt. Amit viszont kitűztem célként azt elértük a felsőház 5 legjobb csapatában ott tudtunk lenni, és nagyon jó erőfelmérő volt mindenki számára. A tabella az alábbiak szerint alakult:
- Celldömölk 38 pont
2. Lurkó 34 pont
- Kőszeg 34 pont
- Szentgotthárd 29 pont
- Körmend 8 pont
Az U-13 csapatban pályára lépő játékosok: Nagy Olivér( kapus) Paál Balázs, Szijártó Botond, Velekei Péter, Virág László, Molnár Erik, Gáspár Richárd, Al Hadad Ahmed, Nagy Gábor, Benkő Noel, Szabó Mátyás, Horváth Kevin, Lakner Benett, Urbán Ábris, Nagy Levente, Zsigmond Barnabás, Mosolits Márkó,
Szeretném a szülők Támogatását megköszönni, az utazások folyamán, és az Egyesületnek pedig hogy támogattak mindenben. A következő szezonban látok reális célt arra, hogy újra ott lehessünk a felsőházban, ezt azért is mondom mert azok az U-11 játékosok, akik most fel játszottak az U-13 a következő szezonban, már velünk fognak folyamatosan edzeni, és így jobban összeszokhat a csapat, és jobb eredményeket érhetünk el!- értékelt Vörös István edző
Körmendi FC U16- Szentgotthárd VSE (3:2) 8:2
Somogyi(Hajnal) Spaits- MIKICS- Győry (Papp) -Takács- Joó- Németh- MAGYAR-, SOÓS- ZIMITS- Zancsics(Vörös)
A szentgotthárdi csapat kérésének eleget téve a hazai csapat elhalasztotta a mérkőzését (10.forduló), és emiatt a szezon utolsó meccsét követően került lejátszásra a mérkőzés.
Az időjárás nem volt kegyes a csapatokhoz, az eredetileg 16:30-kor kezdődő mérkőzés 30 perccel később kezdődött, mivel a zivatar ami lecsapott kérdésessé tette azt, hogy egyáltalán pályára lépnek a felek. Játékvezető döntése alapján a mérkőzés elkezdődhetett, és ha már a elkezdődött akkor a csúszós talaj gyorsan gólzáporossá tette a mérkőzés első felét. A vezetést Zimits Gergő révén szerezte meg a körmendi csapat, majd a semmiből a szentgotthárdi csapat kiegyenlített és nem sokkal később 11-est értékesített. Mikics Bálint szabadrúgása talált rést a sorfalon és egalizálta az eredményt. Második félidőben a hazai csapat edzője változtatott a hadrenden és a csapat magasabb sebességre kapcsolt. Zimits Gergő duplájával megszerezte 30. gólját (!!!) a bajnokságban és ezzel gólkirályi címet is megszerezte, Soós Mátyás duplája és Papp Máté zseniális megoldása tovább növelte a piros-fekete csapat előnyét. Végeredmény 8:2.
Nem mindennapi időjárást követően kellett pályára lépnie mindkét csapatnak. Örülök, hogy nem történt sérülés a csúszós, nedves talaj miatt. Mivel a második helyen végeztünk a bajnokságban ezért volt lehetőségem arra, hogy több játékost kipróbálhassak más posztokon is, és aki kevesebbet szerepeltek azok is kaptak lehetőséget a bizonyításra. Félidőben váltottunk és stabilabbak lettünk, a labdabirtoklásunk extra volt, a helyzet kihasználással akadtak problémák, de a szentgotthárdi kapus nagy bravúrokat mutatott be. Készülünk a bajnokok tornájára, ahol a megye legjobb csapataival mérkőzhetünk meg.-értékelt Stipkovics Imre edző