A vezetőség szinte napra pontosan 2 évvel ezelőtt, mindössze 29 évesen nevezte ki megbízott vezetőedzőként Kurucz Ádámot a Körmendi FC élére. A korábbi nyilatkozataiban is világosan látszott és a mai napig kihallatszik az egyesület iránti elkötelezettsége.
„Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a nevelő egyesületem vezetőedzője lehetek. Egyben viszont óriási teher, és feladat is. Hiszen hiába beszélünk „csak” egy amatőr megyei első osztályú egyesületről, a több mint száz éves múlt, és a hagyaték fenntartása, ápolása, nagy felelősséggel jár. „
Amikor átvette a csapat irányítását, nem volt egyszerű helyzetben az elsőszámú csapat. A pandémia, és sok játékos eligazolása is nehezítette a helyzetet. De sikerült egy olyan csapatot összeállítani, amivel szép sikereket értünk el, és nem sokkal maradtunk le a dobogóról. Sőt a gólkirályt is a Körmendi FC adta. Rengeteg pozitív megnyilvánulás volt a csapat és az edző irányába egyaránt. Erre alapozva, mindenki abban reménykedett, hogy a csapatot poszt orientáltan megerősítve még fényesebb év fog következni. De nem ez történt. 10 játékos igazolt el különféle okokból a nyár folyamán, és szinte egy komplett csapatot kellett igazolni a helyükre. Aki benne van jelenleg az amatőr fociban az tudja, hogy 2-3 játékos igazolása is nehéz feladat nemhogy 9-10 játékos pótlása. Ennek ellenére sikerült igazolni, és 20 fővel vágtunk neki az idei szezonnak. A kezdeti sok 1:1-es döntetlen még nem vázolta azt a képet, ami ezután következett. Az őszi szezonban mindössze 2 győzelem mellett 5 döntetlennel és 8 vereséggel az utolsó előtti helyen álltunk. A tél folyamán 2 játékost sikerült igazolni a csapat megerősítésére. Bár megemlíteném, hogy a vezetőség, és én is rengeteg energiát befektetve 6-8 játékossal tárgyaltunk de ezek zátonyra futottak. A tavaszi szezon egy csúnya vereséggel kezdődött, ami után szinte az őszi szezon sormintája következett két 1:1-es döntetlen, majd egy talán vállalható vereség Vép ellen. Az elmúlt évtizedben nem látott mélypontra sodorva ezzel a csapatot.
Az elnökség, és a játékosok a továbbiakban is teljes mértékben ki állnak a vezetőedző mellett. A pocsék eredmények ellenére, a vezetőedző által beadott lemondást a vezetőség nem fogadta el.
A csapat a sorozatos kudarcok miatt morálisan mélypontra került. Az elvégzett edzések, és befektetett munka ellenére sem tudunk kimozdulni ebből a helyzetből. Mind ezek hatására, a vezetőség úgy gondolja, hogy új impulzus, egy új szemszögre, és más látásmódra van szükség. A vezetőség döntése értelmében a vezetőedzői posztot a továbbiakban is Kurucz Ádám tölti be, szakmai vezetőként, egy stábot alkotva Ifj. Molnár Károly is segíti a csapatot. A vezetőség álláspontja, hogy Molnár Károly szakmai tapasztalatával, nagyságával, és szuggesztív személyiségével együtt, valamint a Kurucz Ádám agilis, tettre kész, sokoldalú személyiségével közösen ki tudják vezetni a Körmendi FC-t a gödörből. Mindkét fél felkészült a közös munkára, és optimistán tekintenek a hátralévő mérkőzésekre.
Kurucz Ádám eltiltása miatt Ifj. Molnár Károly ül le a soron következő mérkőzéseken a körmendi kispadra.
Várjuk szurkolóinkat, legyünk minél többen a szombaton megrendezésre kerülő hazai bajnoki mérkőzésen.
Hajrá Körmendi FC!
Körmendi FC vezetősége