Büki TK – Körmendi FC U19 2:5
Ligeti-Jóna-Tallósi- Németh N-Sály-Németh- Tompa-Szemes-Balogh MIkics-Holecz
Cserék: Lakosi- Zimits-Károlyi -Nagy
Ligeti Kristóf visszatért a kapuba, a felnőtt keretből Tallósi Olivér, és Németh Bálint, az U-16- ból Zimics Gergő és Mikics Bálint játékára is számíthattam. Jól kezdtük a mérkőzést, többször sikerült a büki védelem mögé kerülni, de az utolsó passzok ekkor még nem sikerültek. Érződött a csapaton az akarás, nagyobb kedvvel játszottak a fiúk mint az előző héten. Magabiztos volt a védelem, Ligeti jól irányított a kapuban, és az első ifi mérkőzésén szereplő Mikics Bálint is nagyon jól játszott a védelem tengelyében. A 25, percben a hétről-hétre jó teljesítményt nyújtó Sály Gábor ugratta ki Németh Bálintot aki magabiztosan gurított el a kapus mellett. Ezt követően inkább a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, kicsit váratlanul jött a bükiek egyenlítő gólja. A 2. félidőt is jobban kezdtük ellenfelünknél és Mikics Bálint nagyszerű találatával, ismét megszereztük a vezetést. Sajnos az első félidőhöz hasonlóan ez sem tartott sokáig, ismét egyenlítettek a vendéglátók. Kétszer is kényszerűségből kellett cserélni. Sály Gabi nagyszerű találatával ismét nálunk volt az előny, amit a jól beszálló Károlyi Kevin még megtoldott két góllal, így kialakult a 2:5-ös végeredmény. Gratulálok a fiúknak a győzelemhez mindig ilyen mentalitással kellene pályára lépnünk.Készülünk a Celldömölk elleni mérkőzésre.-összegzett Vaspöri Zoltán edző.