A tabellán három hellyel előttünk álló, ám hasonlóan hozzánk, hullámzó teljesítményt nyújtó Szentgotthárd csapatához utaztunk. Megpróbáltuk átbeszélni a fiúkkal, az elmúlt heti gyenge,bátortalan játékunk okait, és szerettük volna azt az arcunkat mutatni, amire majd a jövőben is építhetünk. Továbbra is van két sérültünk, Véges Valentin munkahelyi elfoglaltság, Tyahor Patrik magatartásbeli problémák miatt hiányzott. Örömteli volt, hogy újra a csapatban játszhatott a felnőtt kerethez tartozó Krajczár Martin. Jól kezdtük a találkozót, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, az ellenfélnek kevés területet hagyva a kombinációs játékra. Magabiztosak voltunk hátul, középpályán főleg a széleken próbáltunk játszani, labdaszerzéseinket pedig már az ellenfél védőharmadában elindítottuk, aminek köszönhetően, voltak is gólhelyzeteink. Kétszer a felső kapufa is kisegítette a Gotthárdiakat. Az 53.percben sikerült megszereznünk a vezetést, egy szép akció végén Krajczár Martin talált be. A hazaiak próbáltak többet támadni, aminek köszönhetően hátul sokszor kinyíltak, de már többször nem sikerült a hálójukba találnunk. Összességében megérdemelt a győzelmünk,elégedett voltam a hozzáállással, viszont még mindig nagyon sok a pontatlanság a játékunkban, amin megpróbálunk majd a jövő héten javítani Vép ellen. -értékelte csapata teljesítményét Vaspöri Zoltán.
Megosztás