Nyolcadik fordulóban hazai pályán mérkőzött csapatunk az Egyházasrádóci SE gárdájával.
Körmendi FC U19–Egyházasrádóci SE U19 2:0
Körmendi FC:
Ligeti (Véges)- Tyahor(Molnár)-Jóna(Balogh)-Németh-László (Tóth)-Sály(Zimits)-Tompa-Nagy(Károlyi) –Szemes-Holecz- Horváth D.
Vaspöri Zoltán edző értékelt,
Nem a megfelelő hozzáállással kezdtük a mérkőzést. Mezőnyfölényben voltunk,de túlságosan lassan és körülményesen játszottunk, sőt a 14. percben csak a játékvezető jóindulata miatt nem kerültünk emberhátrányba. Mindezek ellenére megszereztük a vezetést,egy szélen vezetett akció végén, Nagy Marcell beadására szépen érkezett Tyahor Patrik és fejelte a labdát a kapuba. A második félidőben próbáltunk gyorsítani a játékunkon, továbbra is mi birtokoltuk többet a labdát, de a végjátékban mindig pontatlanok voltunk. Egészen a 86. percig, amikor egy jól elvégzett szögletrúgást követően sikerült növelni az előnyünket, Horváth Dániel szépségdíjas fejesgóljával. Összességében megérdemelt a győzelmünk, de az élcsapatok ellen ez a teljesítmény nem elegendő!