Szarvaskend SE- Körmendi FC- Vasi Sekolo Kft. 0:0
Az első fordulóban nem éppen a legkönnyebb pályára látogatott csapatunk. A télen két távozó játékos volt Majczán Kevin Ausztriában, Bita Patrik pedig a szomszédos megyében Zalalövőn próbál szerencsét a továbbiakban. Mindkét játékosnak sok sikert kívánunk és köszönjük az eddigi teljesítményüket. Nem ígérkezett egyszerű mérkőzésnek és nem is lett az az első tavaszi forduló. Az ellenfél, a pálya, és az időjárás sem volt kegyes. A mérkőzés úgy kezdődött, ahogy arra számítani lehetett mi uraltuk a játékot a hazai csapat pedig a gyors, és agilis játékosaiban bízott kontrákra építve. Ebben potenciális veszély is mutatkozott. Igaz több lehetőségünk adódott a mérkőzésen, mind Karvalics, Sipos, és Nagy Zsombor révén, de hol egy blokkoló láb, hol a kitűnően védő Esztergályos akadályozta meg, hogy a labda a kapuba kerüljön. A hazai csapatnak is adódtak lehetőségei, de ezt a sportot még mindig gólra játsszák, amiből egy sem született a pályán. Így 0:0-ás döntetlennel végződött a pályán a mérkőzés. A pályán kívül viszont folytatódott a párharc, ugyanis az ez évben bevezetett új szabály értelmében, 3 alkalommal lehet megszakítani a játékot cserék miatt. Mi 4 alkalommal cseréltünk ami szabályellenes. Így a Szarvaskend óvott, amelyet helyben hagytak és a 3 pont a hazai csapaté lett. Az edző, és stábja mentségére legyen szólva, a játékvezetői hármas feladata az ilyen jellegű szabálytalan cserékre való figyelmeztetés, amiben ők is vétettek. De sajnos ez nem segít a csapaton 3:0 arányban a Szarvaskendé lett a mérkőzés. A mérkőzés összességében egy idény eleji játék volt, sok pozitív jellel.
Kurucz Ádám edző:
A mérkőzéssel nem voltam elégedett, nagyon pontatlanul játszottunk, ami nem fér bele, ha mérkőzéseket akarunk nyerni. Ma nem játszottunk elég pontosan ahhoz, hogy pontokat érdemeljünk. Ezen javítani kell, és javítani fogunk.
két játékos távozott, ami fájó volt számomra, mert igazi csapatemberek, hagyták el a gárdát. Egy játékos érkezett, Szabó Dávid személyében, akit nagyon régóta ismerek, tehát nem volt zsákbamacska, tudom mire képes, és nagyon nagy hasznára lesz a csapat, a tapasztalatának, és a játék intelligenciájának, egy igazi szervező középpályás.
A mérkőzés után történtekről pedig úgy gondolom, hogy nem lehet ilyen hibát véteni, de a játékvezetők tétlensége ebben az esetben befolyásoló tényező volt. A hibáért egyértelműen én vagyok a felelős egy személyben. Bár megjegyezném, hogy amatőr szinten, ahol a mozgás, a sport és a közösség szeretetéért játszanak a játékosok nem értem, miért kell olyan szabályt alkalmazni mint a legmagasabb szinten a Bajnokok Ligájában. Értelmezhetetlen számomra. Főként úgy, hogy számos megyében nem alkalmazzák ezt a szabályt. Ettől függetlenül a szabály az szabály és vétettem ellene, amiért sajnos a csapat bűnhődik. Az itt elvesztett 1-3 pontot más mérkőzésen kell visszahozni. A futballban nincsen „ha” tehát kár agonizálni azon, hogy miképp alakulhatott volna máshogy a dolog. Előre tekintünk, dolgozunk tovább a céljaink eléréséért.
Körmendi FC- Vasi Sekolo Kft.- Király SE 1:3 (1:2)
A múlt mérkőzésen már egyértelművé vált, hogy 3:0 arányban a Szarvaskendnek adták a mérkőzést, ilyen módon, egy vereség után kellett talpra állnia a csapatnak, ahol nem kisebb akadály emelkedett a csapatunk elé mint a tabella második helyén álló Király SE. A mérkőzést főként védekezésre berendezkedve kezdte a csapat, ami láthatóan nem annyira ízlett a vendégeknek. Számos helyzetet sikerült blokkolni, a 16-os környékén. A 21. percig, amikor a vendégek támadója jól lépett ki a védők között és Balogh mellett a kapuba lőtt. Egy gólos előnyt szerezve csapatának. Nem kellett sokat várni, a Körmendet felrázta a bekapott gól, egy perccel később Nagy Zsombor agresszív labdaszerzése után Siposhoz került a labda aki 18 méterről kegyetlenül lőtte ki a bal alsó sarkot 1:1-re módosítva a találkozót. Derült égből villámcsapásként érte a vendégeket a bekapott gól. A 27. percben egy védelmi hibát kihasználva újabb gólt szereztek a vendégek. A szünetig már nem változott a meccs képe, és az eredmény sem. A fordulás után rögtön növelni tudta előnyét a vendég csapat a gól szerző ismét a fiatal Reseterits, aki 3. gólját szerezte a mérkőzésen. A továbbiakban adódtak lehetőségek a Körmend előtt, de főként a védekezésre koncentrált a csapat. A bajnokaspiráns dolgát megnehezítettük, de pontot nem tudtunk szerezni ellenük. Tisztes helytállás, mellett megérdemelt vendég siker született.
Kurucz Ádám:
Védekezésre rendezkedtünk be, ami javarészt működött. 3 kapott gól úgy gondolom elkerülhető lett volna. De a futball ilyen az ellenfél hibára késztetése a cél, és ezek kihasználása. Ebben ma jobb volt a Király. Sok sikert kívánok nekik a bajnokságban. Ezek a mérkőzések a tanulság levonására a legjobbak. Ezeket kielemezzük, és megbeszéljük a srácokkal. Emelt fővel szenvedtünk vereséget. A szívük a helyén volt. Erre lehet és erre kell építeni.
Szentgotthárd VSE-Körmendi FC- Vasi Sekolo Kft. 1:2 (1:2)
Mindkét csapat rosszul kezdte a szezont, és javítani akart. Megjegyzendő volt is miért. A mérkőzést felszabadult és bátor játékkal kezdtük. A 2. percben szabadrúgáshoz jutottunk 25 méterről. A labda mögé Szabó Dávid állt. A jól eltalált szabadrúgását óriási bravúrral a jobb alsó sarokból kivédte a kapus de a kipattanót a kitűnően érkező Buti a kapuba vágta ezzel megszerezve a vezetést a csapatnak. Nem álltunk le, magasan védekezve hibára próbáltuk kényszeríteni a Gotthárdot aminek meg is lett az eredménye. Egy ilyen magas presszing alkalmával Karvalics szerzett labdát a kapustól és az üres kapuba gurított, ezzel kettőre növelte az előnyt. A két gólos vezetés viszont minket zavart meg, és felélesztette a hazai csapatot, akik sorra dolgozták ki a helyzeteket. De hol a kapufa segített, hol Balogh Ádám kapus védett bravúrral, hol a védők voltak a helyükön. A 33. percben Osvald kapta üresen a labdát a 16-oson belül és jobbal a bal alsóba lőtt, ezzel 1:2-re zárkózott a hazai csapat. A fordulás után kissé visszaálltunk stabilizálva ezzel a középpályát. Ez látszólag nem is ízlett a hazaiaknak. Meddő mezőnyfölény mellett kaput eltaláló lövésük sem volt ebben a játékrészben.Mi legalább 4 alkalommal lezárhattuk volna a mérkőzést a gyors kontráink révén, de ezek mind kimaradtak. A mérkőzésen teljesen megérdemelten, magabiztosan arattunk győzelmet. Jó volt látni ezt a Körmendet, reméljük ez az arca megmarad a csapatnak.
Kurucz Ádám:
Viszonylag jó játék volt. Többé kevésbé betartották a srácok az általam kérteket és ez meghozta az eredményt. Helyén volt a szívük, az eszük, és a lábuk is. Alázattal fociztunk, ami a kulcsa volt a mérkőzésnek. A másik pozitivitás pedig, a bátor játék volt. Próbálkozás nélkül, passzívan nem tudunk előre jutni, ma egy bátor és önbizalomteli játékot láttam. Büszke vagyok a srácokra. És talán megtört egy átok. Amióta vezetőedző lettem Körmenden egyszer sem sikerült itt nyernem, szóval ez külön öröm számomra.