Körmendi FC – Király SE 0-2 (0-0)
Körmend, vezette: Kondor
Körmendi FC: Balogh – Sipos, Holecz, Lakosi, Buti, Sály P. (Horváth, 81.), Sipos (Sály G., 81.), Nagy (Szijjártó Áb., 74.), Zsoldos (Németh, 81.), Szijjártó Ár. (Belső, 46.), Vilics
Király SE: Szlámer – Marton (Sipőcz, 90.), Takács, Kalmár (Katona, 68.), Fábián (Kudron, 68.), Németh (Szabó, 30.), Czöndör, Rózsás, Csákvári, Potyi, Tóth
Gólszerzők: Takács 70., Czöndör 92.
A hazaiak egészen a találkozó utolsó szakaszáig remekül tartották magukat az egyik bajnokaspiráns ellen, a szombathelyiek a hajrában tudták csak eldönteni a találkozó sorsát.
Vaspöri Zoltán edző: Ismételten nehéz feladat várt ránk, hiszen az egyik bajnokaspiráns csapatot a Király SE csapatát fogadtuk. A mérkőzés első szakasza az ismerkedés jegyében telt, puhatolódzó játék volt mindkét oldalon. Azért az kirajzolódott, hogy ellenfelünket magabiztos, sokat mozgó, játék ügyes játékosok alkotják, de mi is próbáltuk felvenni a versenyt. Aztán Balogh Ádám óriási bravúrjai kellettek ahhoz, hogy érintetlen maradjon a kapunk. Mezőny munkánkra és az akaratra nem lehetett panasz. Labdaszerzések után, többnyire széleken, a védelem mögé belőtt labdákkal kísérleteztünk, de ezek csak ritkán jelentettek veszélyt az ellenfél kapujára. Fordulást követően, nagyobb nyomást helyezett ránk a szombathelyi alakulat és ezt a nyomást a 70. percig bírtuk, szép akció végén sikerült megszerezniük a vezetést. Cserékkel próbáltam változtatni a csapat játékán, és át álltunk a két csatáros játékra. Sajnos a szervezett, magabiztos vendég védelmet nem sikerült áttörni, sőt még egy kontratámadás végén, megduplázták előnyüket a vendégek, ezzel eldöntötték a mérkőzést. Gratulálok a Király SE-nek a győzelemhez!