Jánosháza VSE – Körmendi FC 3:2 (2:0)
4 hely választotta el a két csapatot egymástól a tabellán, még a Jánosháza a 10. addig mi a 14 pozícióból várhattuk a mérkőzést.
A meccs elején sajnos az öltözőben maradtunk, rengeteg veszélyes támadást vezetett a Jánosháza. Nagyon jól szervezték a játékot a középpályásaik. Ennek meg is lett az eredménye a hazaiak jobbszélsője, szép egyéni akció végén szép góllal szerezte meg a vezetést a csapata számára. 10 perccel később azonban már a pályán kívülről nézhette a meccset egy kiállítás miatt, a szépséghiba, hogy a Körmendi Horváth Norberttel egyetemben. Mindkettőjüket jogosan kiállította a játékvezető sportszerűtlen viselkedés miatt. Ez sem rázta fel igazán a csapatot a Jánosháza kezdeményezett, mi pedig néha úgy tűnt mintha teljes tanácstalanságban csak futkosnánk a pályán. A 33. percben jött is a kegyelemdöfés a félidőben, újabb gólt szerzett a hazai csapat, akik így egy magabiztos előnnyel, és magabiztos jó játékkal mehettek a szünetre.
Ellenben Kurucz Ádám edzőre óriási feladat várt, hogy „csodát” tegyen, mert kiábrándítóan rossz játékot mutatott az első félidőben a csapat. Valami sikerült. A második félidő, lassan kezdődött el. De érezni lehetett, hogy voltak súlyos szavak az öltözőben, mert mintha kettes fokozatból legalább négyesbe kapcsolt volna a csapat. Több szép támadást is vezettünk, és sikerült rendezni a védekezést is. Egy szép akció végén Sipos a 69. percben szépített, majd egy gyönyörű kontra végén Sipost buktatták a büntető területen belül. A 84. percben megítélt büntetőt ő értékesítette. Jöhetett az utolsó 5 perc. Látva a Jánosháza játékát, és erejét. nem is nevezhető rossz eredménynek a döntetlen. Próbáltunk a védekezésre koncentrálni, de sajnos ahogy mostanában lenni szokott a 90. percben egy egyéni hiba, felelőtlenség 1 pontba került. A Körmend jobb oldali szélsővédője a saját tizenhatosán belül, veszített labdát amit a Jánosháza könyörtelenül kihasznált, gólt szerezett belőle és megnyerte a meccset.
Kurucz Ádám:
Ez a csúf igazság! A foci igazságos! Annak ad aki tesz érte, Aki hisz benne, Aki többet áldoz érte. Ma a Jánosháza mindezekben többet tett, ezért otthon tartotta a 3 pontot. Egy egész félidőt nem lehet utazni, egy egész előszezont nem lehet utazni, és talán egy egész fél szezont sem lehet át aludni. Ez nem az az osztály, Ez nem az a csapat! Legalábbis amíg az én nevem áll elől. A foci még ilyen szinten is arcon csap. És megmutatja, hogy kevés vagy. Ez igaz a játékosokra, és igaz rám is. 14. helyen állunk. Borzasztó mély gödörben vagyunk. De 19 meccs van még hátra. Bármi megtörténhet. Az biztos, hogy télen drasztikus változások lesznek, és kellenek ahhoz, hogy a csapatnak ne legyenek kiesési gondjai. Mert ki kell mondani sajnos a realitás ma ezt tükrözi. Ez sport, ezen a szinten is, áldozattal jár. Aki nem tud áldozni eleget az az én olvasatomban az én csapatomban nem fér bele. Ez ilyen egyszerű, és ha úgy is érzik a játékosok, hogy sokat áldoznak, nézzenek a tabellára és megmutatja, hogy ez ehhez elég, ez kevés! Ez a csúf igazság!