Körmendi FC – Táplán SE 1:2 (0:0)
Körmend: Balogh Á. – Belső , Lakosi, Berning, László – Buti T.(Krajczár), Molnár L. Nagy(Majczán), Németh(Balogh A), – Karvalics , Sipos B.(Bita ) Edző: Kurucz Ádám.
Gólszerző: Karvalics ’85
Újabb erőfelmérő feladat előtt állt Kurucz Ádám és csapata. Ugyanis a tavalyi meglepetés csapatot a Táplánt fogadtuk hazai pályán. Hogy mennyire meglepetés csapat a Táplán, azon lehet elmélkedni, ugyanis inkább azt lehet mondani a játékosállománya alapján semennyire. A sárga-kék csapat rendkívül erős kerettel rendelkezik, magasabb osztályt megjárt rutinos játékosok vannak a keretükben. Emiatt ígérkezett igazi erőfelmérőnek, a Bük elleni könnyed győzelem után a hazai mérkőzés. A játék főként mezőnyben zajlott, mindkét csapat inkább a széleken való játékot preferálta, az első félidőben mégis mi álltunk jóval közelebb a gólszerzéshez. Előbb a fiatal Nagy Zsombor egyéni akciója végén a kapussal szemben állt, de hezitálását kihasználta a vendégek kapusa lelopta a lábáról a labdát. Óriási helyzet volt. Ezt követően Karvalics szerzett labdát a hibázó kapustól, akit megpróbált átemelni de sikertelenül, hozzá kell tenni ha a passzolási lehetőséget választja Buti teljesen üresen volt az üres kapuval szemben. Később egy távoli lövése akadt még Karvalicsnak, de a kapus könnyedén védte azt. A fordulás is aktívabbak voltunk, de a Táplán is és egy pici védelmi megingást kihasználva rögtön a második félidő első percében megszerezték a vezetést. Nem adtuk fel keményen küzdött a csapat, Sipos előtt is adódott egy ajtó-ablak ziccer, aki egyéni akció után a kapussal szemben találta magát, közeli lövését óriási bravúrral védte a hálóőr. Ezt követően az egyenlítésért küzdve kicsit kinyíltunk, amit a Táplán kontrákkal akart megbosszulni, de védelem és a kapusunk is a helyén volt. A 85. percben nagy erőket mozgósítva sikerült megszerezni az egyenlítő találatot Karvalics révén. És elhittünk, hogy akár a győzelem is meglehet, de jött a fekete leves, a 90. percben egy szöglet utáni kavarodás után, nem tudtunk felszabadítani, és a vendégek ebből gólt szereztek, és elvitték Körmendről a három pontot. Összességében egy totálisan döntetlen színezetű meccsen kiénekelték a sajtot a szánkból. Bár, ha a helyzeteket, és azok fokát nézzük akkor több és nagyobb helyzeteink voltak. Az viszont tény, hogy ebből egyet sikerült gólra váltani. Jövő héten szintén hazai pályán játszunk az újonc Söpte csapatával, ismét lehetőség lesz a javításra és a bizonyításra.
Kurucz Ádám vezetőedző:
Ilyen mérkőzésre számítottam, szinte pontosan. Tudtam, és el is mondtam a srácoknak, hogy mennyire fontos lesz a párharcok megnyerése az összpontosítás a koncentráció, és a helyzetek hatékony kihasználása. Kikaptunk ami nem jó, objektíven nézve. Viszont egyértelműen látszik a fejlődés jó néhány játékoson, fiatal játékoson, ami viszont jelenleg nagyobb kincs mint ami jó néhány csapatnál van. Hosszú még az idény, és ez csak jobb lesz, összeszokottabb, és még több rutint szereznek ezek a fiatal 17-18 éves focisták. És ez egy rendkívül nagy erény, kincs, és lehetőség. Ilyen lehetőség kevés csapat birtokában van. Nem vagyok jós, de egyértelműen látszik, hogy ez a helyes, és gyakorlatilag egyetlen út. Kikaptunk egy sok jó, és sokkal rutinosabb játékosokból álló csapattól, ami hazai pályán nyilván nem elfogadható, de dolgozunk tovább minden héten, hogy fejlődjünk és jobbak legyünk.