Vép VSE – Körmendi FC 1:0 (1:0)
Borzasztóan nehéz, és nagy feladat várt Kurucz Ádám tanítványaira a hétvégi fordulóban. Nem kis bravúrra lett volna szükség a pont, pontok szerzésére, ugyanis a jó erőt képviselő Véphez látogatott csapatunk. A mérkőzés elején észrevehető volt a Körmendi csapat szerkezetének változtatása, de nyilván érhető, hogy az edző próbálja megtalálni az ideális csapat szerkezetet. Ennek ellenére döcögősen kezdtük a meccsen és egyértelműen a hazai csapat irányított a meccset. Az ellenfél csapatában sok ismerős arc található, ezért tudható volt az is, hogy a pontrúgásokban borzasztóan erős lesz a Vép. Ennek ellenére az első 11 percben 7 szöglet kísérlete is volt a hazaiaknak. Egy ilyen pontrúgásnál egy szabálytalanságot szúrt ki az amúgy éles szemű sporttárs, és büntetőt ítélt a Vép javára, amit Balikó magabiztosan értékesített. Ezután is támadásban maradt a Vép, és bár vagylagos támadásokat vezetett de hátul súlyos egyéni hibákat vétettek a védőink ezért számos gólhelyzetet dolgoztak ki. A fortuna most mellénk állt és 2 esetben is a kapufa mentette meg a csapatot az újabb kapott gólt, és még meccsben maradhattunk a második félidőre. A második játékrészben egy jóval agilisabb Körmend lépett már pályára, és mintha megfordult volna a meccs. Többet birtokoltuk a labdát és próbáltunk támadásokat építeni. Ezek helyzetekben is megmutatkoztak, de megremegtek a lábak, és hiba csúszott minden végjátékba, így nem jutott esély az egyenlítésre. Vitatott szituációt követően ismét büntetőt kapott a Vép, hasonló volt a felállás Balikó a labda mögött Balogh vele szemben. Ezúttal az egész mérkőzésen, és meccsek óta kitűnő formában védő Balogh megfogta Balikó büntetőjét, meccsben tartva a csapatot. Az utolsó negyedórára Kurucz Ádám 3 csatáros játékra állt át, mindegy mindegy alapon, ami lendületet adott a csapatnak. A végére lehetett volna egy slusszpoén, Németh Bálint lövését óriási bravúrral védte a vépi kapus. Összességében győzelmet semmiképpen, de talán egy pontot érdemeltünk volna, már csak a hozzáállás miatt is. De mint tudjuk a fociban nem adnak pontot csak a hozzáállás miatt, teljesítmény is szükséges. A mai meccsen 4 játékos is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a meccs képét mutatja, hogy ebből 2 védőjátékos (Majtényi, Buti) egy pedig kapus, és csak egy támadó játékos nyújtott kimagasló teljesítményt, bár az örvendetes, hogy az a 18 éves Krajczár Martin. A Következő 2 mérkőzés nagyban befolyásolja a sorsunk. A hozzáállás rendben van, már csak a teljesítményt kell feljebb tornázni és akkor előre tudunk lépni.
Kurucz Ádám:
Eléggé nehéz bármit is mondani ami eléggé szofisztikált, és leírható, úgy, hogy a kötél a nyakamon van és már rugdossák a széket amin állok. De nyilván én vállaltam, és én tartom ott a fejem. A kérdés az az, hogy a játékosok le tudják e venni az én és a saját nyakukról a kötelet, vagy együtt bukunk e el. Meggyőződésem, hogy egy morálisan ekkora gödörben lévő csapat benntartása éppen akkora feladat és teljesítmény mint tőlem, mint a játékosoktól, mint mondjuk a dobogóért küzdeni. A következő mérkőzés választ fog adni sok mindenre. Tudom, hogy sok szurkoló most nem szeret minket, főleg engem, de kérem őket, kérek mindenkit aki teheti, hogy jöjjön ki jövő héten a Vasvár ellen és szurkoljon nekünk, biztassa ezeket a srácokat, mert szükségük van a biztatására. És én ígérem, hogy meg fogják hálálni. Együtt sikerülhet, együtt sikerülni fog. Mert, ha bajban is vagyunk akkor is Mindenki Körmendi….