2020-09-11 11:08:39


Rábapayti KSK - Körmendi FC 3:2 (0:2)

 

A múlt heti győzelem hatására magabiztosan, és bizakodva utaztunk Rábapatyra. Ám nem elbizakodottan, hisz az ellenfelünk is annyi pontot gyűjtött mint, mi ráadásul egyel kevesebb játszott meccs alatt.

A mérkőzést szokásunkhoz híven nagy iramban kezdtük, az első percekben előbb Sipos majd Nyári került a hazai védelem mögé, de gólt nem tudtunk szerezni.

Ezután megmutatta magát a hazai csapat is, stabil középpályájuk révén szélre nyitva próbáltak gondot okozni, de jól és stabilan álltuk a támadásokat. A 18. percben rendhagyó módon a semmiből szereztünk vezetést. Horváth a kapus ügyetlenségét kihasználva szemfüles, okos gólt rúgott, ezzel megszerezve a vezetést.

Támadásban maradtunk és szélső hátvéd Tompa támadásba való jó belépését követően, kedvező helyzetből szabadrúgáshoz jutottunk. A labda mögé Sipos és Kökény állt. Sipos bemozdult ezzel a sorfalat és a kapust megzavarta Kökény pedig a szétugró sorfal között a kapuba talált, ezzel megszerezve a második és önmaga első gólját Körmendi színekben.

Következett a pihenő, ahonnan már csak egy csapat tért vissza. És ez a Rábapaty volt.

A kedvező erős szelet kihasználva az 50. percben egy szabadrúgásból a szépítést szerezték meg, majd 3 perccel később az 53. percben szintén egy szabadrúgásból már egalizálták az eredményt.

Ez a két gyors bekapott gól, morálisan még jobban összetörte a Körmendi csapatot, ezután már csak az egyenlő eredmény megtartása volt a cél, de egyszerűen veszélytelenek voltunk a kapura. Nem úgy a Rábapaty aki lendületben maradt és egy szép támadás végén a 72. percben megszerezték a vezető és egyben győztes gólt is.


SI