Győzelem a visszavágón.

2020-07-22 11:18:27


Visszavágóra látogatott Körmendre a Balaton parti Gyenesdiás csapata. A 2 héttel ezelőtti odavágón Gyenesdiás csapata megérdemelt 5:2-es győzelmet aratott kitűnő játékkal. A visszavágóra már majdnem 100 %-os kerettel készült csapatunk.

A mérkőzést az amatőr osztályokhoz képest nagyon magas intenzitással és magas tempóban kezdték a csapatok. A mérkőzés elejét a hazai csapat uralta, szép felépített támadásokkal rendre a vendégek kapuja elé kerültünk, ahol rossz megoldásokat választva, a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. A magas védekezés, és a domináns fociból adódóan a vendégek számos kontrát vezettek a kapunkra, amiket kitűnően hatástalanított a védelem. A 25. percben az ellenfél középharmadában szabadrúgáshoz jutottunk, melyet Majtényi adott be és a percekkel e szituáció előtt egy sérülés miatt beálló Varga Patrik óramű pontosságú érkezését követően a kapuba talált. 1:0-ra vezetett a Körmend. Ezután is tovább tartott a dominancia az ellenfél térfelén, amiből rendre megkontráztak minket. A nagyon nagy tempóból adódó fáradtság és egy jól végig vitt kontra végén betaláltak a vendégek egalizálva ezzel az eredményt.

A szünet után még egy fokozatot kapcsoltunk és negyed óra alatt 3:1 állt az eredményjelzőn 2 gyönyörű támadásból szerzett gólnak köszönhetően. Ezt követően szerepet kaptak a fiatalok, a mérkőzés állása nem változott de mindkét kapu előtt akadtak óriási lehetőségek, amelyből azonban újabb gól már nem született. A hazai csapat a mérkőzésre kilátogató maroknyi nézőnek megmutatta, hogy újra szív költözött a KÖRMENDI PÁLYÁRA! Újra alakulóban van egy csapat, aki megalkuvást nem tűrően megy előre és mindent megtesz a győzelem és a Körmendi címerért.

 

Mai napon edzőmeccset játszunk hazai pályán Andráshida ellen 18:30!

SI