Megyei Focielit

2019-04-30 09:00:53


A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Körmendi FC a 21. fordulóban a tabella 13. helyén álló
Rumhoz látogatott. A házigazda lelkesen rohamozott, míg a vendégek, úgy tűnik, beérték a szerény döntetlennel.
Mert ez lett a végeredmény:0-0.
A következő, 23. forduló során a sereghajtó ÖTE Ikervár jött Körmendre.
Két, szinte kihagyhatatlan helyzetet puskázott el ifj. Molnár Károly csapata. Ezt megfejelte az Ikervár egy góllal. Ekkor észbe kaptak a vendéglátók, s rákapcsoltak. Jöttek a kapufák, aztán az egyenlítés, majd a vezetés is a szünetre (2-1). A fordulást követően már nagy kedvvel, szépen fociztak a körmendiek. A 67. percben
megfogyatkozott az ellenfél egy kiállítás miatt. Sipos 4 gólja mellett Kósik is betalált. Végeredmény 5-1. Április 20-án, szombaton Kőszegre utaztak a focistáink. Az első félidőben kialakult
a végeredmény: 1-1. A kőszegiek szereztek vezetést, aztán Niksz egalizált.
A második félidőben megint kapufa, kihagyott körmendi helyzetekig jutottak a mieink, de már nem született
gól. A Körmendi FC tartja harmadik helyét a tabellán. Április 27-én rangadóra kerül sor Körmenden, jön
a Szentgotthárd.

Kéki, 2019. április 26. Körmendi Hiradó