Ismét nyert az U-14-es gárda

2021. április 06. 14:11:41  nyomtatási kép

RUM KSK  -  Körmendi FC U-14     2-4 (1-2)

Somogyi- Tóth (Győry)- TAKÁCS- Kártyás – Vörös (Spaits) – Németh (Lóránt) – SOÓS - MAGYAR – Papp (Nagy)

Két vereséget követően idegenben kellett bizonyítania csapatunknak, nem csak azt hogy képesek vagyunk újra győzni, hanem azt is hogy a dobogó alsó fokára érdemesek lehetünk. Somogyi kapus felgyógyult betegségéből, de szemmel láthatóan sokat kivet belőle a több hetes kényszerpihenő. A mérkőzés talajára elmondható, hogy több helyen a pálya mély és saras állapotú volt, játékra nem igazán volt alkalmas a pályatengelye.

A mérkőzés elejétől akadozott a helyzet kihasználás, hiába a gyors gól, gyakorlatilag perceken belül sikerült a hazai csapatának egalizálnia a mérkőzést az első félidő végén aztán pontrúgást követően Magyar Bálint szerzett gólt. A második félidő elején ismét a rumi csapat lőtt gólt, megnehezítve a piros-fekete csapat dolgát. Az amúgy jól védekező csapat ellen is sikerült helyzeteket kidolgozni, de a kulcspasszokba hiba csúszott, illetve a kapu előtt nem voltunk magabiztosak. Magyar Bálint a második félidőben még kétszer eredményes volt. A látottak alapján ilyen arányban is megérdemelt vendég siker született.

Stipkovics Imre edző értékelt: Tudom, hogy többre képes a csapatom, ez most nyögve - nyelősre sikeredett. Sok hibával játszottunk, lassan és körülményesen építettük a támadásinkat. Egy hét mérkőzés pihenő vár a csapatra, de edzéseken dolgozunk tovább, hogy a hibáinkat megpróbáljuk minimalizálni.